IMPERIAL – LÉGY A VIP VENDÉGÜNK, MINTHA NEM LENNE HOLNAP

DUPLA KÓSTOLÓNAP / 2024. május 24-25., péntek + szombat
2024. május 24-25-én, pénteken és szombaton 6-6 órán keresztül (14:00-20:00 között), korlátlan mennyiségben kóstolhatsz söröket, amit a belépőjegyed ára tartalmaz.
A koncepció ugyanaz mind a pénteki, mind a szombati kóstolónapra: minden résztvevő sörfőzde két (+két) sörcsappal rendelkezik, és minden csapra egy hordó kerül fel egy fajta sörből. Ha a hordó elfogyott, az a sör már nem tér vissza az adott napon. A főzdéknek lehetőségük van mindkét csapon egy-egy sörcserére a kóstolónapok félidejénél, tehát délután 5 órakor. Ez egyben így azt is jelenti, hogy egy főzdétől egy kóstolónapon maximum négyféle sört kóstolhatsz, a pénteki és a szombati sörlista azonban teljesen különbözni fog, tehát nem lesz azonos sör egyik főzdénél sem pénteken és szombaton. Indokolt esetben a szombati napon – például ha minden aznapra szánt sör elfogyott – ismét feltehető egy pénteken megbontott, de még nem üres hordó.
EGYEDI, ÉVJÁRATOS KÓSTOLÓPOHÁR
Amint belépsz a fesztivál területére, a karszalagodhoz kapsz majd egy, az aktuális év BPBW logójával mintázott kóstolópoharat is. Az alapértelmezett kóstolómennyiség 1 dl, de lesznek olyan különleges / nagyon erős sörök, amiből az ajánlott adagot 0,5dl-ben határozzuk meg. Természetesen nyugodtan dönthetsz úgy, hogy minden sörből csak 0,5 dl-t kérsz – erre bátorítunk is-, hogy a lehető legtöbb fajta sört meg tudd kóstolni. Amennyiben elhagyod vagy elveszted a kóstolópoharad, 2000 Ft-ért vehetsz másikat a hivatalos merch pultnál.
30 PERCCEL KORÁBBI BEENGEDÉS MINDKÉT KÓSTOLÓNAPRA
Kerüld el a sorban állást, és juss be a kóstolónapokra 30 perccel a hivatalos nyitás előtt és kezdd el kóstolgatni a söröket a többség előtt.
AFTERPARTY MINDKÉT ESTE / 2024. május 24-25., péntek + szombat
A főesemények, azaz a kóstolónapok után sincs vége a napnak, a helyszínen élő zenekarokkal, selectorokkal és DJ-kkel megy tovább az este, miközben továbbra is csapon tartunk egy különleges válogatást a BPBW 2024 főzdéitől. Nem csendes levezetés ez, hanem jól megérdemelt afterparty, mondhatni két fesztivál egy áráért!
RÁADÁSNAP / 2024. május 26., vasárnap
Május 26-án, vasárnap a kóstolónapok helyszínén, a Dürer Kertben Ráadásnapot tartunk. Ez az esemény már nem “all you can taste” konstrukcióval, hanem tokenes rendszerben működik majd, amihez a helyszínen tudsz majd tokeneket vásárolni. A kóstolónapokkal ellentétben itt már nem garantáljuk, hogy személyesen tudsz találkozni a sörfőzőkkel, és azt sem, hogy a kóstolónapok sörei hiánytalanul csapon lesznek. Azt viszont igen, hogy BPBW karszalagoddal 10% kedvezménnyel kóstolhatsz majd minden, a BPBW pultban csapolt sört, és természetesen kedvenc bandáink, DJ-ink és street food-os barátaink is várnak egész nap 12:00-00:00 között.
NYOMD FULLBA A KRAFTOT EGY EGÉSZ HÉTEN KERESZTÜL
Bár a BPBW egyértelmű csúcspontjai a hétvégi kóstolónapok, nem véletlen a sörhét elnevezés. Hétfőtől kezdődően egész héten át csapfoglalásokkal, találkozz-a-sörfőzőkkel eseményekkel, zenei és egyéb rendezvényekkel várunk minden nap, ahol olyan söröket lesz lehetőséged megkóstolni a résztvevő külföldi és hazai főzdéktől, melyek a hétvégi eseményen nem kerülnek majd csapokra. Töltsd tehát velünk az egész hetet, és érezd a pezsgést, amit a BPBW gerjeszt majd Budapesten 2024. május 20. és 26. között. BPBW 2024 Imperial karszalagoddal a BPBW teljes hetében minden csapolt, dobozos és üveges sörre (egyes helyek extra kedvezményeket adnak más termékekre is) 10% kedvezményt kapsz fogyasztásodból a hivatalos hétközi eseményeinken, a hétvégi főesemények alatt a BPBW bottle és merch shopban valamint az afterparty alatt a BPBW standban.
BPBW MEETUP & KONFERENCIA
Ha a sörkóstolás mellett a sörszakma háttere is érdekel, akkor szeretettel látunk a május 23-i BPBW MEETUP & KONFERENCIA eseményünkönk is, a jegyed tartalmazza a belépést és vendégünk vagy egy ebédre (amit 12:00-14:00 között tudsz elfogyasztani), és a fesztivál hivatalos sörére is korlátlanul az egész rendezvény alatt, 17:00-ig. A BPBW EXPO egy éves szinten megrendezésre kerülő szakmai konferencia és kereskedelmi kiállítás, amely a kraft sörgyártás kiemelkedő egyéni és vállalati szereplőit vonultatja fel. A következő évad konferenciája 2023. május 25-én, csütörtökön kerül megrendezésre.
EGYEDI BPBW AJÁNDÉKOK
Az előző évekhez hasonlóan jegyed mellé ajándékba kapsz egy egyedi, kizárólag Imperial vendégeink számára készített merch-öt.
KÜLÖNLEGES KIVÁLTSÁGOK
BPBW jegyeidhez egész héten át 10% kedvezmény jár az eseményekben résztvevő helyszíneken az ott megrendezett hivatalos események alatt alatt a csapolt, dobozos és üveges sörökre (egyes helyek extra kedvezményeket adnak más termékekre is). A weboldalon és közösségi oldalainkon keresztül időben tájékoztatunk majd, hogy melyik nap hol tudod ezt érvényesíteni. Épp ezért nemcsak hétvégén a fesztivál bejáratánál, de már hét közben, a kiválasztott résztvevő helyszíneinken is karszalagra tudod majd cserélni a belépőjegyedet. A BPBW hete alatt csak mutasd meg az érvényes karszalagod a pénztárnál/pultnál fizetéskor, és a végösszegből jóváírásra kerül majd a kedvezményed.