Barion Pixel
Header Image

Dry & Bitter

Dánia

Főzdelistánk mai sztárjai 2015-ös megalakulásuk óta gyorsan megkerülhetetlen szereplői lettek a skandináv és európai sörszíntérnek, úgyhogy inkább az lehet a furcsa, hogy nálunk eddig még nem jártak személyesen. A képlet nem ilyen egyszerű, de a dán Dry & Bitter Brewing Company végre törleszti ezt a régóta húzódó adósságát! ??????

Søren Parker Wagner bár 2015-ben alapította főzdéjét, a koppenhágai Fermentoren bárral már 2011 óta terjeszti igéjét, melyek középpontjában szuper friss IPA-k, porterek, gyümölcsös sörök és egy ma már 50 hordót számláló kevert kultúrás program szerepel; és persze néhány trükk, amit Shaun Hilltől tanult amikor a Nørrebro Bryghusban együtt dolgoztak. ” Gyakorlatilag mindent tőle tanultam, amit ma a komlókról tudok” – fogalmazott egy interjúban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sørennel is már az első fesztivál idején el kezdtünk dumálni a vendégségről, de aki kicsit is ismeri nyughatatlan és folyamatosan úton lévő természetét, talán azon lepődik meg inkább, hogy egyáltalán a BPBW 2020 | Budapest Beer Week /// Tasting Sessionsre sikerült ezt összehozni. Tipikusan az a fajta főző, aki fél lábbal még valahol New Yorkban kollaborál, míg a másikkal talán épp a te szomszédos főzdédben kopogtat – bárhol is lakj a világon-, és biztosra vesszük, hogy többet alszik idegen városban, mint a saját otthonában; persze ha az egész világ az otthonos, ez talán nem is annyira igaz.

Image may contain: candles



0
A kosarad
X