Barion Pixel
Header Image

Left Hand Brewing Company

USA

Ideje továbbállni az ösvényen, amire a Balkezessel léptünk, de csapásirányt nem tévesztve maradjunk is még egy kicsit a bal kéz útján. Örömmel mondjuk, hogy Colorado sörfőző ikonjai, a Left Hand Brewing Company is személyesen vesz részt a májusi rítuson! ???

Angolul esetleg nem tudók kedvéért tennénk hozzá, hogy mivel mindkét csapat neve ugyanazt jelenti, soha rosszabbat nem kívánunk a hátunk közepére, mint két ilyen balkezes társaságot vendégül látni ugyanazon a házibulin. De amíg magyar barátaink a gerilla főzésben teszik oda magukat, addig Longmont városának őslakos sörfőzői – hiszed vagy sem, nevüket nem a kétbalkezességükről, hanem egy egykori indián törzsfőnök neve után kapták – már 1993 óta rengetik a Sziklás-hegység vonulatait, és az évek során méltán lettek az egyik legnagyobb nevei az Egyesült Államok független sörfőző színterének. ?????? Ez pedig nem lebecsülendő eredmény egy főzdétől, aminek alapítása után mindössze 27 dollár maradt a bankszámláján. #nevergofullcraft

Az azóta eltelt időben pedig mindvégig hűek maradtak eredeti szemléletükhöz, miszerint egyensúly mindenek felett. A Nitro Milk Stout brandjüket övező üveges és palackos szabadalmaikkal nem túlzás állítani, hogy végérvényesen megváltoztatták azt, ahogy egy krémes habkoronával csapolt fekete ale-re gondolunk – nem mintha bizonyos élethelyzetekben ne folyamodnánk mi is egy hasonló koncepcióban fogant nagyüzemi márka termékéhez [a szerk.] -, valamint hogy a sör segítségével valami azon túlmutatót hoztak létre. Az, hogy immár teljesen alkalmazotti tulajdonban üzemelő független főzde lettek csak egy példája ennek, mint ahogy a mára több, mint 600 taggal rendelkező bicajos csapatuk, amivel az évek során 2.8 millió dollárt gyűjtöttek és fordítottak szklerózis multiplex kutatásokra.  Most állj meg egy pillanatra és vesd ezt össze a fentebb említett 27 dollárral.

Nem lehetünk benne teljesen biztosak, hogy a Wake Up Dead stoutjuk tényleg feltámasztja a halottakat, de az igaz, hogy egyik szervezőnk életében igazi fordulópont volt az a sör. Hogy milyen eredménnyel, azt magad is megnézheted a BPBW 2019 | Budapest Beer Week /// Tasting Sessions kóstolónapjain.

Image may contain: drink



A kosarad
X