Barion Pixel
Header Image

TO ØL

Dánia

“Úttörők, nagymenők, akik mindig egy lépéssel a színtér előtt járnak – a To Øl színtiszta művészet. Minden sörük egy kinyilatkoztatás!” – írtuk tavaly és bár mindenben ennyire igazunk lenne. Azóta sikerült még tovább emelni tétjeiket és egy sörükkel veszélyesen közel kerültek hogy fullba nyomják a….áh de ez a #nevergofullcraft a mi dumánk. ��� (Angolul itt elsütöttünk egy indokolt szóviccet, de most nem erőszakoljuk bele a magyar bejelentésbe, nna!)

Az első főzdék közt voltak akiket tavaly meghívtunk és az elsők között voltak, akik rögtön igent mondtak. Egy olyan időszakban kezeltek minket egyenlő félként amikor még szinte senki sem hitt igazán a sztorinkban. Ha nem próbáltad még a söreiket (Mégis miért? Milyen alapon? Na ne viccelj!), akkor elég nehéz lesz megértetni veled, hogy miről is szól a komplex világuk, főleg hogy mi itt azért keményvonalas rajongóik vagyunk a kezdetektől fogva (köszi, Nyilvánvaló Kapitány). Szinte már túlságosan is művésziek minden tekintetben, utálni akarod őket, de nem megy. ¯\_(ツ)_/¯

Hihetetlenül jólesik nekünk, hogy újra, ezúttal már ismerősként üdvözölhetjük őket Budapesten. Gyere el személyesen a Dürer Kertbe, éld át a varázslatot első kézből személyesen tőlük a BPBW 2019 | Budapest Beer Week /// Tasting Sessions kóstolónapjai keretén belül.

Image may contain: food



A kosarad
X