Header Image

Finback Brewery

USA

Mondjuk a lényeget.  A BPBW kezdetekor volt egy nagy célunk, mégpedig felégetni a határokat 🔥 és a régió kraft sörös világát ténylegesen bekapcsolni a legmenőbb nemzetközi véráramba. Talán idealisták vagyunk, még azt is túléljük, ha öngyilkos futóbolondoknak neveznek minket – volt azért rá példa a szervezés tavalyi fázisában, de nem most fogunk megváltozni. 🤡Követünk el hibákat, minden tervezés ellenére néha többet improvizálunk mint kéne, egyszóval tudjuk hogy nem tökéletes minden. De arra büszkék vagyunk, hogy minden résztvevő főzde felé ugyanolyan szeretettel és figyelemmel közeledünk, legyen csak 420 vagy 42000 követőjük.

És ez a mentalitás végül is meghálálja a sok melót, főleg mikor a legnagyobb nevek is olyan komolyan vesznek minket, mintha már topligás fesztivál lennénk. 🔝 Ezért is dolgozzuk ki a belünket, hogy egyszer tényleg így is legyen.

Ebben az évben már-már nevetségesen sok fesztivált néztünk meg személyesen, hogy tapasztalatot gyűjtsünk és persze néha vadásztunk is neveket a felhozatalunkba. Barátaink és mesés önkéntes csapatunk koordinátorai, a Balkezes a 🖤 Dark City 2018 🖤 fesztiválon haverkodott össze Anthonyval a következő főzdénktől, és gyakorlatilag az egyik legolajozottabb üzletet sikerült nagyon rövid idő alatt megkötnünk a BPBW történetében.

👑 Queens az utóbbi években ugyan inkább Action Bronsontól hangos, de a sörvilág egyik legkeresettebb neve is ebben a kerületben alkot, és büszkék vagyunk, hogy életükben először a mi vendégeinkként utaznak Budapestre. Nem félnek blöffölni és a sötétben turkálni, a sörstílusaik skálája így a hordóérlelt fekete gose-éktól kezdve a gyümölcsbomba IPA-kon át a cseresznyefafüstös mildokig mindent lefed. Az biztos, hogy komoly tétemelés várható tőlük a jövő évi BPBW 2019 | Budapest Beer Week /// Tasting Sessions kóstolónapjain.

 Hölgyeim és uraim, fogadják szeretettel Queens, New York City szürke behemótját, mert a Finback Brewery átkel az óceánon és meg sem áll a Dürer Kertig. 

Image may contain: drink and indoor



A kosarad
X